Bejegyzés

Erősebben kísért a függőség a 21. században?

Az elmúlt évszázadokban a mai függőségek, mint a telefonfüggőség vagy drogfüggőség természetesen nem létezett. De vajon akkor is jelen voltak a függőségek, csak más formában? Mitől hajlamosabb a mai ember a függőségekre? Dr. Sineger Eleonóra pszichiátert kérdeztük.

A függőségekről és kényszerbetegségekről egyre gyakrabban esik szó a hétköznapjainkban. De vajon mindezek az elmúlt évszázadokban is jelen voltak az ember életében, csak mást formát öltöttek? Vagy ezek már a 21. századi ember betegségének számítanak?

Dr. Sineger Eleonórát, a Szakmai Kollégium Addiktológiai tagozatának vezető tanácsadóját kérdeztük.

– Amióta az emberiség létezik függőségek is vannak. A törzsközösségi társadalmakban a vadászat életfenntartó jellege mellett egyesek függőségi szintre vitték a vadászatot: akik mindenáron ki akartak tűnni, a legnagyobb, a legveszedelmesebb állatot, a legjobb módszerrel elejtők, akiknek minden napjuk erről szólt, nem csak akkor vadásztak, ha arra szükség volt – mondta a pszichiáter.

Hozzátette, valószínűleg már ekkor voltak szenvedélyes gyűjtögetők, ami kiterjedhetett élelmiszerre, magokra, növényekre vagy tárgyakra, érdekes kövekre, kagylókra, trófeákra és még sorolhatnánk. Később a vallási függőségek, keresztes hadjáratok, lovagi tornák és háborús sikerek jártak az élen, ami a függőségeket illeti.

– A nagy hódítások korában a gyarmatok, az arany és ezüstbányák birtoklása, a meggazdagodás volt az, ami dependenciát okozott, és amire akár az életüket is föltették a merész vállalkozók. Valljuk be, azért nélkülük szegényebb maradt volna a világ és a tudomány is – tette hozzá.

Arra is rákérdeztünk, hogy az elmúlt évszázadokban mi tartotta „fogságban” a függő embereket.

– Ha visszaugrunk az időben néhány századot, a nagybirtokos rendszerben és a polgári társadalmakban is nagyon jellemző magatartási mód volt a függőség: lóverseny, tőzsde, kártya, sokszor egész vagyonok, hatalmas birtokok úsztak el ilyen függőségek gyakorlásával, aminek sokszor öngyilkosság lett a vége. Ugyanakkor jellemző lehetett a fanatikus vallási függőség is – tudtuk meg.

– A szexfüggőség megjelenése következtében kezdett virágozni a szexipar is. Ebben a korban már az alkoholfüggőség és a játékszenvedély (pl. a rulett) is jelentős szerepet kapott a szenvedélybetegségek között – mutatott rá Dr. Sineger Eleonóra.

A függőség jelensége mindig is jelen volt az ember életében, a kérdés az, hogy a mai ember hajlamosabb-e rá, vagy az emberi természet nem változik, csak a környezet? A szakértő szerint a függőségek aránya az összlakossághoz képest valószínűleg nem változik, csak a függőségek tárgya. Manapság is jellemző az alkoholfüggőség és a játékszenvedély, de hozzájön a drogfüggőség, ami Európába más földrészekről érkezett. A 20. század végén és a 21. században a vezető függőség a képernyő-, a telefon- és az internetfüggőség.

– Mivel televíziója és telefonja szinte minden embernek van, már a 7 éves gyermekek is rendelkeznek saját telefonnal, értenek az internethez, ezért terjedt el nagyobb arányban ez a vizuális függőségeknek nevezhető szenvedélybetegség-csoport – ismertette a szakértő.

Egyre gyakrabban hallunk olyan eseteket, amikor valaki a kényszeres segítéssel vagy a megfelelési kényszerrel küzd. Sokak szerint ezek pusztán kreált kényszerek, de mi a valóság?

– A kényszeres segítők az alkohol- és drogfüggőség elterjedésével jelentek meg. Például Eric Berne Emberi játszmák című könyvében szemléletesen írja le az alkoholista játszmákat, szereplői: az alkoholista, a megmentő, a balek, az üldöző és a csapos. Ebből szinte mindegyik szerepet a társfüggő feleség, anya, szülő játszhatja el. Balek, amikor elszenvedi a drogos, az alkoholista vagy a játékszenvedélyes antiszociális cselekedeteit, üldöző, amikor bünteti a „kijózanodott” szenvedélybeteget, és megmentő, amikor segíteni akar rajta, pl. rá akarja venni a gyógykezelésre – fejtette ki.

Dr. Sineger Eleonóra szerint a kényszeres megfelelni vágyó csupán annyiban különbözik a normális megfelelési vággyal rendelkezőtől, hogy szinte mindenre kiterjed a megfelelni vágyása, és a benne szenvedő egész nap meg akar valaminek vagy valakinek felelni. Általában erős önbizalomhiány a kísérő tünete.

– Összefoglalva megjegyezhető, hogy a függőségek aránya általában állandó, de a 21. század vizuális függőségei az eszközök nagyobb arányú térhódítása miatt elterjedtebbek – tette hozzá.

Forrás: https://vasarnap.hu/2019/07/23/erosebben-fenyegeti-a-fuggoseg-a-21-szazadi-embert/

Nem úri huncutság, hanem egy súlyos betegség a játékfüggőség

Magyarországon becslések szerint körülbelül háromszázötvenezer szerencsejáték-függő él, további csaknem kilencszázezren pedig már a függőség kapujában vannak. A hivatalos önkorlátozás lehetőségével évente jellemzően még csak néhány ezren élnek, addig pedig, hogy a szakemberek segítségét kérjék a leszokáshoz, alig néhány százan jutnak el.

A szerencsésebbek nem a családi legendáriumokból, hanem például ­Mikszáth, Gárdonyi vagy Szabó Magda írásaiból tudják, hogy a szerencsejáték-függőség korántsem valami újkori jelenség, hanem bizony évszázados hagyományokkal bír. Ma is előfordul, hogy valaki egy este alatt kártyán vagy ruletten eljátssza a teljes családi vagyont.

Eljátszott kapcsolatok

A most negyvenhárom éves Alex az elmúlt huszonkét évben saját becslése szerint nagyjából százmillió forinttal rövidítette meg magát, vagy ha úgy tetszik, gazdagította a kaszinótulajdonosokat. A férfit szinte észrevétlenül, fokozatosan hálózta be Fortuna: ugyan a kaszinók világa már a húszas évei elején elvarázsolta, ám végképp akkor ragadta el, amikor saját vállalkozást indított, az egyre jobban hozott a konyhára, így egyre nagyobb tétekkel játszhatott.

A játékszenvedély néhány év alatt olyan szinten elhatalmasodott Alexen, hogy már azért sem volt bűntudata, ha a dolgozók bérét vagy az üzlettársa részét tette fel a zöld asztalra, vagy ha folyamatosan hazudott a párjának arról, merre jár. Tönkre is ment, nemcsak anyagilag, de a magánélete is.

Bár az évek alatt három menyasszonya is szakított vele, ő a játékkal még ezután sem. Amit megkeresett, azt mindig el is játszotta, volt, hogy nem volt lakása, az akkori munkahelyén, egy szállodában töltötte az éjszakákat. Mint mondja, a 22-23 év alatt nagyon sok mélypontot és nagyon sok csodálatos pillanatot is megélt, de még akkor sem gondolta, hogy függő, amikor azt tapasztalta: hiába gondolja komolyan, hogy leáll a játékkal, amikor arra ígéretet tesz a családjának, amint jön a késztetés, hogy játszani kell, nem tud ellenállni.

– Részegítő, amikor megnyered a jackpotot, és ezüsttálcán nyújtanak át százezreket vagy akár milliókat, és velem ez vagy negyvenszer megtörtént. Vagy amikor az ember elé egyszer csak odatolnak egy hatalmas pénzköteget, amit pár perc leforgása alatt „keresett meg”, akkor azt gondolja, tud valamit, amit más nem, és ezt a tudást nem szabad elengedni.

De a könnyen jött pénz könnyen el is ment, és ezt nehéz úgy megélni, hogy az ember ne veszítse el a józan eszét. Nem értettem, ­miért történik ez velem, meggyűlöltem magam, mert elveszítettem a kontrollt önmagam felett, már csak egy-két hétre, legfeljebb egy-két hónapra tudtam leállni, én, aki valaha élsportoló voltam, nagy akaraterővel, kitartással – meséli Alex.

A fiatalember ötödik hete tiszta, és reméli, hogy jelenlegi menyasszonya és az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet addiktológiai osztályának munkatársai segítségével ez az állapot tartós is marad.

Alex egyike annak az évi harminc-negyven szerencsejáték-függőnek, akik önként vállalkoznak arra, hogy részt vesznek az OPAI nyolchetes Minnesota-programjában.

A Minnesota-modell egy Amerikából származó bentlakásos terápiás program, ami túlnyomórészt saját élményű, felépülésben lévő önkéntes és/vagy fizetett munkatársakat alkalmaz. Itt azonban, szemben az általános Minnesota-programokkal, a terápiát professzionális szakemberek – pszichiáterek, szakpszichológusok, addiktológiai konzultánsok – irányítják.

Magyar Minnesota

A részleg vezetője, Tremkó Mariann klinikai szakpszichológustól megtudjuk: a Minnesota-részlegen általában a sportfogadókat, a kaszinóba járókat, közülük is inkább a negyven év alattiakat kezelik, akik jellemzően fér­fiak.

A részleg ugyan 15 ágyas, de a nyolchetes programban részt vevők csak harmada-negyede szerencsejáték-függő, a többiek alkoholproblémával küzdenek, bár nem ritka az átfedés is a két halmaz között.

Mivel a szenvedélybetegségnek ez a formája gyökerében, eredetében, dinamikájában nem tér el más addikcióktól, ezért is lehet ugyanazzal a módszerrel és helyen kezelni – magyarázza ­Tremkó Mariann.

Tóth András, a részleg vezető pszichiátere ezt azzal egészíti ki, hogy minden függőség egy kóros viselkedésmintára ­vezethető vissza, arra, hogy a függő nem tudja normális úton kielégíteni valamilyen teljesen hétköznapi emberi vágyát (nem talál más módon megnyugvást vagy éppen izgalmat, képtelen oldani a feszültségét), hiányoznak a megküzdési stratégiái.

Csak itt a pótszer nem közvetlenül, hanem a cselekvés által közvetve hat az agyra, annak segítségével a játékos kiléphet ebből a világból, amíg játszik, addig csak a rulettasztal vagy a játékgép létezik, a problémák megszűnnek, éppúgy, mint az alkohol vagy a drog hatása alatt. A terápia abban segít, hogy a páciens legyen nyitott az új élmények befogadására, a világ egyéb dolgaira is az adott szer helyett.

– Nem lehet eléggé hangsúlyozni – húzza alá a pszichiáter –, hogy miként az alkoholizmus vagy a kábítószerezés, a kóros szerencsejáték-függőség is betegség, nem rossz szokás vagy akaratgyengeség. Ezt még néha az orvoskollégáknak is meg kell magyarázni, volt háziorvos, aki úgy utalt be hozzánk pácienst, hogy a diagnózisában az szerepelt: „úri huncutság”. Pedig a túlzásba vitt, kóros szerencsejáték a betegségek nemzetközi osztályozásában is önálló kóddal szereplő állapot.

Tremkó Mariann hozzáteszi: a nyolchetes programot átlagosan körülbelül a jelentkezők háromnegyede csinálja végig, és nagyjából hatvan százalékra tehető azok aránya, akik a terápiát követő egy évig józanok maradnak. Tóth András pedig azt hangsúlyozza, hogy a szenvedélybetegségekből nem lehet meggyógyulni. Akár egy cukorbetegnek, a függőknek is élethosszig gondozniuk kell a saját betegségüket.

A diabéteszeseknek állan­dóan ügyelniük kell a vércukorszintjükre, a szenvedélybetegeknek pedig a teljes absztinencia a felépülés egyedüli útja.

Egyre több a függő

Alex története és a szakemberek is egyértelműen alátámasztják: a Szerencsejáték Zrt. hirdetéseiben, weboldalán szereplő figyelmeztetés, miszerint a túlzásba vitt szerencsejáték függőséget okozhat, nem üres beszéd.

Olyannyira nem, hogy a cég honlapján meg is találhatók mindazok a lehetőségek, amelyekkel a már segítségre szoruló szerencsejátékosok élhetnek.

Számuk pedig nem kevés: a társaság legfrissebb reprezentatív felmérése szerint Magyarországon a 15 évesnél idősebbek négy százaléka szerencsejáték-függő, 10 százalékuk pedig a függőség kapujának tekinthető mérsékelt rizikófaktorú kategóriába sorol­ható. Ez azt jelenti, hogy körülbelül négyszázezren nem tudnak meglenni szerencsejátékok nélkül, és ez majdnem további csaknem kilencszázezer embernek jelent még problémát.

A kutatás azt is kimutatta, hogy már a 15–17 év közötti fiataloknál is négy százalék a függők aránya, és a veszélyeztetetteké esetükben az átlagosnál is magasabb, 14 százalék.

A Szerencsejáték Zrt. immár negyedik alkalommal végezte el a szerencsejáték-függőséggel kapcsolatos vizsgálatot, és ez alapján egy emelkedő tendencia látszik: 2009-ben 1,2, 2012-ben 2,6, 2015-ben 1,3, 2018-ban pedig 4,3 százalék volt a függők aránya.

Az is egyértelmű, hogy a függők leginkább 30–49 év közötti férfiak, akik alapfokú végzettséggel rendelkeznek, leginkább községekben laknak, és rosszak az anyagi körülményeik. Jellemző még rájuk, hogy nagyobb arányban és gyakrabban élnek más, függőséget okozó élvezeti cikkel, legyen az legális vagy illegális (alkohol, dohány, nyugtatók, marihuána stb.).

A veszélyeztetettek vagy a már kóros játékfüggők absztinenciáját segíti a hivatalos önkorlátozó nyilatkozat, ami 2016 januárja óta tehető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal formanyomtatványán.

Aki ezt kitölti, az tulajdonképpen a saját bejutását akadályozza meg a játékkaszinókba és kártyatermekbe, és nem tud regisztrálni az ­online kaszinók oldalain vagy ott kiköthet egy költési limitet. Az önkorlátozó nyilatkozat egy-, három- vagy ötéves időtartamra szól.

A Szerencsejáték Felügyelet tájékoztatása szerint 2016. január 1. és 2019. május 13. között 795 önkorlátozó nyilatkozatot vett át a hatóság, csak idén már 103-at, és a dokumentumok nagyrészt hosszú távú, tehát öt éve szóló önkéntes játékmegvonásról tanúskodnak. Önkorlátozásra az egyes játékszervezőknél is van lehetőség három, illetve hat hónapra, illetve egy vagy két évre, és ugyanaz a személy egy éven belül akár egymás után többször is nyilatkozhat.

A legtöbb, 2016 óta több mint 13 ezer nyilatkozatot a kaszinók bűvköréből szabadulni szándékozók tették, de a kártyatermektől is 271 alkalommal kérték rövidebb-hosszabb időre kitiltásukat játékosok. Mindemellett a bíróság is kiadhat korlátozó végzést: a játékosvédelmi nyilvántartásban ez év május 10-én több mint 15 ezer olyan ember neve szerepel, akiket a bíróság cselekvőképességüket teljesen vagy részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezett.

 

Forrás: https://magyarnemzet.hu/belfold/nem-uri-huncutsag-hanem-egy-sulyos-betegseg-a-jatekfuggoseg-6926921/

Egy játékfüggőnek a lottó sem fér bele

Balázs tizenéves kora óta küzd játékfüggőséggel, eközben milliós adósságokat halmozott fel. Szabolcs hat különböző hitelt vett fel, és volt, hogy vajas kenyéren élt egy hónapig, csakhogy legyen pénze játszani. A magyarok fele azt sem tudja, mi az a szerencsejáték-függőség, pedig komoly betegség, amely több mint százezer embert érint. Bemutatunk két egykori játékfüggőt, akik arról mesélnek, miért kezdtek el játszani, majd hogyan tudták abbahagyni. Mit kell tenni, ha felhív a behajtó? Visszaesésnek számít-e egy feladott lottószelvény?

Volt már olyan, hogy nyugtalanná vagy izgatottá vált, ha nem játszhatott szerencsejátékot? Próbálkozott már azzal, hogy a játék során elveszített pénzt újabb játékkal nyerje vissza? Kért már kölcsön pénzt játék miatt? Tagadta már le családtagja előtt, hogy pénzt veszített játékon?

Ezek sztenderd kérdések, arra szolgálnak, hogy az ember eldöntse magáról, oké-e, hogy heti rendszerességgel vesz kaparós sorsjegyet vagy ez már játékfüggőség. A kérdések megtalálhatóak a Szerencsejáték Zrt., illetve a Névtelen Szerencsejátékosok közösségének a weboldalán tucatnyi más tájékoztató anyaggal együtt.

Mégis, a Szerencsejáték Zrt. legutóbbi, 2015-ben végzett online felmérése szerint a magyarok nagy részének fogalma sincs arról, mi az a szerencsejáték-függőség. A lakosság egynegyede szerint a játékfüggőség egyáltalán nem súlyos gond, és a többség szerint is csak középsúlyos probléma. A magyarok közel fele pedig azt mondta, szerinte a játékfüggőség nem betegség, csupán egy rossz szokás.

Holott a játékfüggőség igenis betegség, ráadásul a legutóbbi felmérés szerint akár kétszázezer embert is érinthet Magyarországon. Előző cikkünkben bemutattuk, mely csoportok a legveszélyeztetettebbek, és hogy mely játékokkal érdemes vigyázni. Most ismerjék meg Balázs és Szabolcs történetét. Ők éveken keresztül küzdöttek a játékfüggőséggel, de ma már mindketten játékmentesek. Miért játszottak, és hogyan sikerült abbahagyniuk?

Mindig az utolsó fillérig nyomtam

“A rulett volt az én játékom” – mondta Balázs, amikor azt kértem tőle, emlékezzen vissza rá, hogyan került kapcsolatba a szerencsejátékkal. Az első kaszinós élményeit 19 éves korában szerezte, és sokáig azt hitte, akkor kezdődött a játékos pályafutása. Csak később, amikor elkezdett foglalkozni a függőségével, tudatosult benne, hogy már azelőtt is megesett vele, hogy pókeren eljátszotta a fizetését, sőt már fiatalkorában a vidámparkban sem tudta visszafogni magát.

A kaszinó főiskolás korában jött. Az elején még voltak kevésbé súlyos évek, később azonban teljesen belefeledkezett a játékba. Jó helyen dolgozott, sok pénzt keresett, ez azonban csak annyit jelentett, hogy sok pénzt tudott eljátszani.

“Mindig az utolsó fillérig nyomtam” – mondta. Non-stop kaszinókba járt, így még a záróra sem akadályozta. Ha nem volt nála elég készpénz, kiment a bankautomatához. Ha kellett, várt éjfélig, hogy újra tudjon pénzt felvenni. Ha ez sem volt elég, hazataxizott pénzért, majd vissza a kaszinóba. “Az első mélypont az volt, amikor a barátnőmet loptam meg, és beismertem neki. Ő szembesített azzal, hogy játékfüggő vagyok” – mondta Balázs.

Megnyerte egy ember többhavi fizetését

“Ha volt párezer forintom, azzal megpróbáltam egy tippmixet, ha húszezrem, akkor játékautomatát, ha ennél is több pénzem volt, akkor kaszinóba mentem, vagy online póker” – ezt már Szabolcs mesélte. Ő 14 évesen kezdte, persze akkor még nem kaszinókkal: a kocsmákban ultizott. Mindenkit megvert, és jó pénzt keresett vele. “Kialakult belőle az a tudat, hogy nekem van képességem nyerni, hogy én okosabb vagyok… Aztán egyszer egy játékautomatával megnyertem egy ember többhavi fizetését, és ez meg is pecsételte a sorsomat” – mondta.

Szabolcs nem akart senkinek sem rosszat, csak arra számított, hogy nyereményekből a saját lábára tud állni. Azt gondolta, hogy onnantól már mindig nyerni fog, de nem nyert. Egyre több pénzt veszített, majd kölcsönöket kért, eladott dolgokat. Végül megkárosította azt a céget is, ahol akkor dolgozott. “Életem egy csúcspontja lehetett volna az az időszak, ha azokat a pénzeket nem játszom el… de nem csak eljátszottam, még kölcsönöket is felvettem” – mondta tűnődve.

Csak egy játékos érti, milyen őrület játszani

A játékfüggő erős késztetést érez arra, hogy játsszon, nem tud ellenállni a játéknak, amiért hajlandó feláldozni az életének más, fontos részeit. Például a munkáját, a családját, a hobbiját – mondta Demetrovics Zsolt, az ELTE Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékéknek vezetője. Demetrovics szerint a játékfüggőre jellemző

  • a veszteség hajszolása, azaz az illető az elvesztett pénzek visszanyerésére törekszik, és ezzel magyarázza a játékát
  • nyerés esetén felnagyítja a saját szerepét a játékban, azaz ha nyer, azt a saját ügyességének tulajdonítja,
  • a veszteséget viszont ignorálja, kiszűri, külső okokra vezeti vissza, például azt mondja, “ma nem volt szerencsém”,
  • titkolózik a játékkal kapcsolatban
  • pénzt kér kölcsön, anyagi nehézségei keletkeznek.

Balázs és Szabolcs szerint nehéz megmagyarázni azt az érzést, amit játék közben éreznek. “Csak egy játékos érti, milyen őrület játszani” – mondták. Adrenalinról, izgalomról, a nyerés lehetőségéről szól. “Képzeld el, hogy az a pénz, ami a zsebedben volt, nincsen meg, és vissza kell nyerned, különben hiányérzeted van. Ez egy égető érzés… hogy valami nincs rendben” – próbálta körülírni a játék vonzását Szabolcs.

Ő mindig a jövőben élt. “Majd ha visszanyerem azt az összeget, ezzel hatalmaztam fel magam” – magyarázta. A további játékra és például arra, hogy a jövőbeni nagy nyeremény érdekében hiteleket vegyen fel. Majd még egy hitelt, majd még egyet. Amikor banki alkalmazott volt, akkor például saját magának intézte ezeket, végül összesen hat darab, fedezet nélküli hitele lett. “Azt mondtam magamnak, ez csak egy átmeneti anyagi probléma, de hát annyira átmeneti volt, hogy az én esetemben 14 évig tartott” – mondta.

Nem merte felvenni a telefont, hátha a behajtó

Végül, hat év különbséggel, de Balázs és Szabolcs is ugyanazt az utat választotta, amikor úgy döntöttek, változtatni akarnak.  Balázs először pszichológushoz kezdett járni, de nem segített. “Három évet kellett még játszanom, mindent elvesztenem, a szüleim kitagadtak otthonról, na az volt a mélypont” – mondta. Tárcsázta a kórházat, bekerült egy terápiára, végül pedig a Gamblers Anonymous, azaz a Névtelen Szerencsejátékosok közösségénél kötött ki.

A közösség amerikai mintára alakult a 90-es években. Rendszeresen tartanak gyűléseket, főleg Budapesten, de némely nagyobb vidéki városban is, és egy 12 pontból álló felépülési programmal segítenek megfékezni a játékfüggőséget. Ennek az első pontja felismerni, hogy az ember tehetetlen a játékkal szemben, és az élete irányíthatatlanná vált.

“Életem első gyűlésén voltunk 8-an, egy születésnapot ünnepeltünk, egy társam harmadik éve nem játszott” – mondta Balázs. Ennyi idő játék nélkül akkor számára elképzelhetetlen volt. Szabolcs 2010-ben jutott el egy GH-gyűlésre. “Nekem az a tapasztalatom, hogy senkit nem lehet önmagától megmenteni, mindenkinek magának kell segítséget kérni” – mondta.

Fontos volt, hogy kialakuljon benne, az életéért ő a felelős, ebben pedig nagyok sokat segítettek neki a heti gyűlések. “Ott az lehetek, aki vagyok, elmondhatom, amit érzek, amit tettem, és nem azt mondják az emberek, hogy hogy lehetsz ilyen, hanem hogy velem is ez történt” – mondta. Olyan dolgokról tudott végre őszintén beszélni, hogy már nem merte felvenni a telefont, vagy átvenni a leveleit, mert attól félt, hogy pénzbehajtók keresik.

Egy szelvény lottó sem férhet bele

“Nem a legegyszerűbben kezelhető betegség” – mondta a játékfüggőségről Demetrovics Zsolt. De több lehetőség van kigyógyulni belőle, ebben a folyamatban pedig a pszichoterápiának, az önsegítésnek és az anonim játékos csoportoknak is nagy szerepük lehet. A visszaesés kockázata viszont a pszichológus szerint nagyon nagy. Az egészséges játék a kikapcsolódást szolgálja, a patológiás játék viszont szerinte olyan, mint az alkohol és a drog: a célja kilépni a valóságból, elzárkózni a problémák és a konfliktusok elől. Ezért is nagy a visszaesés lehetősége, és ezért van az, hogy egy függő képtelen csak a játék és a versengés kedvéért játszani. “A gyógyulás sem lineáris folyamat” – mondta Demetrovics. Sikerekből, részsikerekből és visszaesésekből áll, úja és újra.

Szabolcs szerint a gyűlések sem jelentették azonnal a játék feladását, sőt, évekig játszott még azután is, hogy elkezdett járni. Az elején csak napokat, hónapokat tudott játék nélkül tölteni, és mindig visszaesett. Viszont látott maga előtt olyan példaképeket, akiknek sikerült játékmentessé tenniük az életüket. Akkor már ilyen volt Balázs is.

“Csak a mai napra kell koncentrálni. Azt nem tudom megígérni, hogy soha többet nem játszom, de azt el tudom dönteni, hogy ma nem akarok játszani” – mondta. Amikor játszott, a napja felét a jövőben töltötte, arra gondolva, mi lesz majd, ha nyer, a napja másik felét pedig a múltban, hogy hol mit szúrt el. A közösségben azt tanulta meg, hogy a jelenben kell élnie, és ha aznap nem játszik, akkor másnap már tud úgy felkelni, hogy ne stresszelje  az előző napi játék miatti lelkiismeret-fordulás. “Lényeg, hogy a mai nap fölött van hatalmam, hogy elmegyek-e játszani, és ezekből a napokból gyűlnek össze a hetek, a hónapok, az évek” – mondta.

Balázs ma már lassan 13 éve nem játszik szerencsejátékot. “Jól hangzik, ha azt mondom, hogy nem játszom évek óta, de igazából még ma is a mai nap a fontos” – magyarázta. Pedig egy alkalommal le is kellett nulláznia az évek számát. Ugyanis rájött, hogy nem elég, ha csak a kaszinót hagyja abba. “Az elején azt gondoltam, hogy a lottó belefér” – mondta. Majd egy évnek kellett eltelnie, mire rájött, hogy egy játékfüggőnek még az sem fér bele, hiszen ugyanolyan érzéseket ébreszt, mint a kaszinózás, hogy mi történik majd, ha megnyeri a nagy pénzt,

“Rég nem a játék a kérdés, az csak egy tünete a szenvedélybetegségemnek… hogy ki akarok elégíteni egy belső hiányt. Az én problémám a Balázs, hogy elfogadjam magamat úgy, ahogy vagyok, külsőleg, belsőleg, egzisztenciálisan, és ne egy álomvilágban éljek, hogy majd, ha megnyerem a lottót, akkor mi lesz” – mondta. Ezért végül arra jutott, hogy az ő életében semmilyen játék nem lehet, még promóciós játékok se, semmi olyan, ami nyereménnyel jár. Csak úgy lehet pénze, ha azt munkával keresi meg.

De miután felhagyott a játékkal, meg kellett küzdenie egy másik problémával is. “Baromi nehéz dolog azzal szembesülni, hogy felhalmoztam egy olyan adósságot, amelyet évekig kell törlesztenem” – mondta. Neki több mint tíz évbe telt, mire a végére jutott, furán is érezte magát, mikor minden hitelét maga mögött tudta. “25 évig úgy éltem az életemet, hogy mindig tartoztam valakinek, az első vidámparkozás óta. Ez egy új élmény, hogy pár éve már nem tartozom” – mondta.

Végre nem kell lemondani a kávézásról

Szabolcs hasonló utat járt be. “Elkezdtem felelősséget vállalni, szembe nézni magammal, hogy a helyzetért én vagyok a felelős, mert egész egyszerűen eljátszottam a pénzt” – mondta. Mindig kevés munkával akart sok pénzt keresni, számára többek között ezt jelentette a játék. Vagy egyfajta kényszercselekvést: játszott akkor, ha otthon nem mentek jól a dolgok, vagy ha a munkában volt problémája. A szerencsejátékosok közösségébe hét éve jár, de csak két éve játékmentes. “Volt egy visszaesésem, nem foglalkoztam magammal” – mondta. De visszajött belőle, azóta pedig rengeteg dolog megváltozott az életében.

“Régen nem voltak olyan dolgok, hogy csak úgy beülni egy kávézóba, mert megtehetem, hiszen nekem a pénz nem arra volt, hogy elköltsem, hanem egy lehetőség volt a játékra” – magyarázta. Nem költött kávéra, sőt, anno az első munkahelyén vajas kenyeret evett egy hónapig, hogy minél több pénze maradjon játszani. A munkahelyén mindig kamuznia kellett arról, hogy van az, hogy mindenkinél jobban keres, mégis a szüleinél lakik és busszal jár dolgozni. “Az életem minden területét megmérgezte” – mondta.

Szabolcs az utóbbi években már határozottan jól érzi magát. “Vannak nehézségek, de alapvetően az életemben jobb dolgok vannak, mint voltak” – mondta. Két éve játékmentes, gyűlésre pedig heti kétszer jár, és nincs olyan hét, hogy kihagyná. “ Most nem elkérek pénzt és eljátszom, hanem nem kérek és visszaadom” – mondta. Ő és Balázs is kifejezetten fontosnak nevezte, hogy próbáljanak segíteni más szenvedélybetegeken azzal, hogy átadják a tapasztalataikat. Ez egyébként az utolsó pont a Névtelen Szerencsejátékosok 12 pontos programjából: a lelki ébredést, a gyógyulási tapasztalatot más játékosoknak is át kell adni.

 

Forrás: https://abcug.hu/egy-jatefuggonek-a-lotto-sem-fer-bele/

A győztes mítoszának nyomában

A győztes mítoszának nyomában

Az emberi természethez szorosan hozzá tartozó tényezők az anyagi jólét utáni vágy, a játék izgalma, vagy a versengés. A szerencsejáték egy olyan műfaj, mely mindezeket ötvözi, a szórakozást célozza ugyan, de könnyen szenvedéllyé válhat. Becslések szerint a magyar lakosság több, mint egy százalékát, közel 130 ezer embert érint a szerencsejátékfüggőség. Ugyan a félkarú rablókba betiltásuk óta már nem botlunk bele minden sarki kocsmában, számtalan legális szerencsejáték elérhető a felnőtt lakosság számára. Kaszinók, pókertermek, lottó, sorsjegyek, sportfogadás.

Kezdetekkor néhány játék, alacsony tétek és a kontroll megtartása mellett nem okoz problémát, sőt általában a pozitív élmények vannak túlsúlyban. Nem is válik mindenkiből függő, de a játékosok egy részénél a rizikókészség, a játék gyakorisága, a játékidő növekedni kezd, amely adósságokhoz, szociális beszűküléshez vezethet. A játékfüggő számára a pénz csupán játékpénzzé válik, a játékot követően másnapossághoz hasonló tünetek léphetnek fel.

Hogyan alakul ki a függőség és hogyan látja mindezt, aki nap mint nap találkozik a problémával az éjszakában? A pókertermek világának kulisszái mögé pillanthatunk be interjúalanyunk szemüvegén keresztül, aki több, mint egy évtizede foglalkozik pókerszervezéssel egy vidéki teremben.

INTERJÚ

11 éve foglalkozol pókerszervezéssel, ez alatt az idő alatt sok mindent láthattál az éjszakában, kíváncsiak vagyunk a tapasztalataidra. Mennyien járnak ide, hogyan jellemeznéd a játékosokat?
A magyar jogszabályok szerint pókert csakis kártyateremben, vagy casinoban lehet játszani (hivatalosan). Ehhez regisztráció szükséges, ahol rögzítjük a játékos adatait (fényképpel), ezek után kap egy klubkártyát. Nálunk több, mint 5000 regisztrált játékos van, ebből nagyjából 300 fő törzsvendég, akik heti szinten többször jönnek játszani. 95%-ban férfiak járnak hozzánk játszani. A kevés hölgy vendég közül van olyan, aki a férjével (barátjával) jár le. Nekik ez a szórakozás. A legtöbben hobbiból, kikapcsolódás céljából játszanak. A játékosok 10%-a az, akinél azért látható, hogy problémás (függő) játékos, közülük van olyan is aki szerintem már súlyos függő lehet. Minden féle ember megfordul itt, 20 éves körüli a legfiatalabb 80 körül jár a legidősebb játékosunk.

Hogyan zajlik a játék?
Főleg Texas Holdem No Limit pókert játszanak nálunk, két játéktípusban: verseny és cash game. Egyszerű megkülönböztetni őket, a versenynél befizetsz egy összeget, és az létszámtól függően az első x helyezett nyeri meg, míg a cash game az izgalmasabb, ott amennyi pénzért szeretnél játszani, annyiért kapsz zsetont. Tehát szó szerint a pénzeddel játszol, nem puszta versenyzsetonokkal.
Versenyek eltarthatnak akár pár órától a 10-12 óráig is, és viszonylag kötött, hogy mennyi pénzt tudsz befektetni. Van egy nevezési díj, lehetséges újra vásárolni (rebuy), és egy bizonyos szint után plusz zseton vásárolni (add on). Ez az időszak általában 2 óra szokott lenni. Utána viszont nincs lehetőséged már pénzért zsetont venni, csakis a többiektől elnyerni. Ha elfogy a zsetonod, kiestél.
Készpénzes játék esetében (cash game) sokkal több az izgalom. A magyar kártyatermi szabályozás szerint egyszerre maximum 100.000 forintot válthatsz. Azonban ha ez elfogy, akkor ezt bármennyiszer megteheted. Tehát próbálták megkötni, leszabályozni, de mégsem sikerült… Ez kb. olyan, mintha a casinoban azt mondanák, hogy maximum ennyit bukhatsz el, de azt többször is megteheted. Hogy miért jó ez, még most sem értjük…

A játékosok egy közösség, vagy inkább ellenfelei egymásnak?
Verseny esetében a törzsjátékosok képesek közösségként játszani. Nem az összejátszására gondolok itt, hanem arra, hogy sokat megtudnak egymásról. Beszélgetnek, jól érzik magukat. Akad némi szolidaritás is persze. Cash asztalnál viszont nagyon ritka a barátság, a „nem hívunk egymásra”. Ez a játék a pénzről szól. Aki ideül, pénzt szeretne nyerni, nem kapcsolatokat építeni.

Mi vonzza az embereket a pókerasztalhoz?
A játékosok nagyobb részénél a szórakozás van előtérben. Sokan úgy fogják fel, mint egy hobbit. „Lejövök a terembe kicsit zsugázni.” Nyer, veszít, nem okoz különösebb problémát. Nem moziba, vagy cukrászdába mennek este, hanem azt a pénzt rászánják arra, hogy pókerezéssel kapcsolódjanak ki. Mivel nem indulnak el kimondottan nagy, vagy nagyobb nevezési díjú versenyen (maximum 1.000-10.000 Ft mondjuk), így életet megváltó pénzt sem nyernek. Az öröm megvan ilyenkor, de ahogy mondani szoktuk: minden megy tovább. Persze valahol mindenki fejében megvan a „nagy álom”, a nagy nyeremény, de legyünk reálisak: a pókerteremben a játékosok kb. 80%-a veszít. Legalábbis pénzt biztosan, élményt azért nyerhet ettől függetlenül is! A függő játékosoknál viszont sem a limit, sem a nyeremény nem szab határt. Képes az utolsó pénzén is benevezni egy versenyre, cash asztalnál pedig addig játszani, amíg van nála pénz.

Te honnan ismered fel, ha valaki függő?
A függő sokat kockáztat, és lényegesen rosszabbul viseli a vereséget, a vesztést. Képes szidni az osztót, a játékostársakat, a szerencséjét… mindenkit. A felelősséget hárítja, ahogy valószínűleg az életet többi területén is ezt teszi… Függő játékos szájából sosem hallottam még olyat, hogy „ezt most elrontottam”, vagy „rosszul játszottam”. Az ilyen pókeresek nem ismerik be, hogy rossz döntést hoztak! A „szerencse”, olyan dolog, amire minden felelősséget rá lehet tolni. Ha elvesztett, mindent, az azért történt, mert nem volt szerencséje! Apropó, tudod miért ilyen népszerű még a póker? Miért mennek vissza a bukó (függő) játékosok másnap is játszani? Egy jó sakkozó, vagy jó teniszező tízből tízszer megveri a nála lényegesen rosszabb partnerét. Pókernél azonban ez nem így van, ugyanis létezik a szerencsefaktor. Egy nagyon jó pókeres mondjuk tízből csak nyolcszor nyeri el az ellenfelét. Kétszer kisegíti a rosszat a szerencse. És mit gondol a nyolc esetben a rossz játékos? Hogy nem volt szerencsém! Majd legközelebb lesz, és jön másnap is!
Visszatérve a függőkre, a függőségre: aki függő játékos, nem tud leállni. Ha az elején sokat nyer (pénztárcájához, vagy a téthez képest sokat), akkor sem hagyja abba, játszik tovább. Addig játszik, amíg van nála pénz, sőt, még próbál kölcsön is kérni akár játékostársaitól. Minden leosztásban részt akar venni, úgy képzeld el, hogy indul a leosztás, és pl. szalad a mosdóból, és kiabál, hogy „kérek lapot!” – cash asztalnál ugyanis aki nem ül ott, őneki nem osztanak. Úgy érzi, nem hagyhat ki leosztás, mert abban lehet a nagy pénz. Képes indulatossá válni, már az apró dolgokra is ugrik. Pókerezés közben lehetséges alkoholt fogyasztani (bár a kimondottan ittas játékosokat nem engedjük játszani). Az alkoholfogyasztással együtt nő a kontrollvesztés is, függőknél meg pláne… Alap esetben is azt mondhatom, hogy 20% szól a játékról nekik, 80% az adrenalin, remegés. Meg kell, hogy legyen az izgalom.

Vannak időszakok, amikor többen jönnek játszani, ez mitől függ?
A média hatása nálunk is érezhető. Anno Korda Gyuri bácsi közvetítései hozták be a pókerlázat hazánkba, és most sincs másképp, ha valami nagyobb magyar eredmény születik. Nagyon jó példa erre Györgyi Krisztián esete, aki 5 Eurós selejtezőből bejutva nyert majdnem 60 millió forintnak megfelelő összeget. Az ilyen sztorik mindig megerősítik a „nagy álmot”, hogy kicsi pénzből, kicsi játékosként is ott tudsz lenni a nagyok között, és életet megváltoztató pénzt tudsz nyerni.

Szerinted a pókerezésből meg lehet élni?
Vannak profi játékosok, mostanság nagy divat is a póker. Minél jobb egy játékos annál jobban le tudja szűkíteni a szerencse faktort, de teljesen azért nem tudja kizárni. Az igazság az, hogy az emberek nagy része szórakozásból játszik, nem mindenki alkalmas arra, hogy profivá váljon. Nagyon ritka, aki ebből megél. Úgy mondanám, hogy csábító, de ritka és nehéz kenyér ez. Folyamatos tanulás mellett mentálisan is nagyon rendben kell lenni, erős érzelmi önkontrollal. Az igazán profiknak is nagyon nehéz kezelni ezt.

Sokszor említetted, hogy az emberek a „nagy álmot” dédelgetik, ez mit jelent pontosan?
Mindenki ezért kezdi el – még ha nem is vallja ezt így be. Nem csak a pénz, a győzelem utáni vágy hajtja őket. El sem tudják képzelni, hogy mit kezdenének a hirtelen jött pénzzel. (Jó példa erre a lottónyertesek teljes elszegényedése…)
Én úgy látom az osztók is dédelgetik ezt a nagy álmot. Eleve nehéz kezelni, hogy nagy pénzek forognak mellettük folyamatosan. Az osztó mindig képzettebb pókeres, vagy annak hiszi magát, az asztal másik oldaláról látja a játékosok hibáit, és könnyen úgy gondolkodhatja, hogy neki ez jobban menne, ezért beáll játszani. Általában ez nem jön össze, mert mint ahogy korábban mondtam, sok mindennek kell összeállnia, hogy valaki ebből nyereséggel tudjon kijönni. Az osztók közül sokan egyetem alatt kezdenek el ezzel foglalkozni, valamiért passziválják a tanulmányaikat és eljönnek az éjszakába dolgozni, mert pénzre van szükségük, vagy csak ki akarják próbálni magukat. Az éjszakában való munka azonban könnyen magával ránt. Az a tapasztalatom, hogy közülük alig folytatják az egyetemet, és ez elég szomorú.

A pókeresek más szerencsejátékot is játszanak?
Gyakori a sportfogadás, tippmix, sokszor póker közben is mennek a mérkőzések a kivetítőn. Sokan online is pókereznek, annak talán még nagyobb a kockázata, ha valaki nem tud kontrollt tartani, mert bankkártyával bármennyit el tud játszani. Vannak, oldalak ahol ugyan van napi limit, de sokaknál tényleg korlátlan a befizetési lehetőség.

Gondolom láttál nagy bukásokat, vannak történetek, amik nyomot hagytak benned?
Igen, a 11 év alatt sok mindent láttam, van, ami nagyon megérintett. Némelyik sztori olyan jellegzetes, felismerhető, hogy nem szeretném, ha leírnád. Akivel megtörtént, esetleg a családjának rosszul esne, ha olvasná. Konkrétumok nélkül mondom, hogy sajnos megesett, mikor egy játékos vesztett, és amikor távozott rossz érzésem volt (a legrosszabb), mely később be is igazolódott. A szerencsejáték függőség következtében hatalmas tartozások halmozódhatnak fel, ami kilátástalansághoz vezethet. Ebbe szerepet játszhat a póker is sajnos!
Ami még nagyon megmaradt bennem egy családapa, szintén gondjai voltak a játékkal. Az utolsó pénzét szerette volna megforgatni, hogy ajándékot vegyen a gyerekeinek. Ez az egész engem is megérintett, azt mondtam neki, ne játsszon, inkább adok hozzá egy tízest, nem kell megadni, vegyen ajándékot. Nem fogadta el. Amikor vesztett és ment kifelé… Na azt az arcot, sosem felejtem el.
Megkérdezték már, hogy miért hagyom, hogy játsszon, ha látom, hogy valaki függő és sejthető, hogy a családja megélhetését kockáztatja. Előfordult már olyan, hogy félrehívtam valakit, hogy lehet, hogy jobb, ha ma már nem vált. Alapvetően viszont itt mindenki felnőtt ember. Az ő döntése, az ő felelőssége, nem az enyém.

 Köszönjük, hogy megosztottad velünk mindezt!

 

Forrás: https://velocigiraffe.blog.hu/2018/06/26/a_gyoztes_mitosza

Mitől addiktívak a videójátékok?

Mielőtt a gyerekek kezébe kerülnek a különböző kütyük, szülőként tisztában kell lenni azzal, hogy a játék örömén túl nagy a felelősség is. A játékokat ugyanis a fejlesztők egyre nagyobb tudatossággal, pszichológiai tudással úgy tervezik meg, hogy soha ne legyen elég egy vagy két menet. Milyen mechanizmusokat alkalmaz ez az iparág, hogyan válik a hobbiból addikció? Egyáltalán mivel szegezi a képernyő elé a videó játék a gyerekeket és a felnőtt játékosokat?

Maguk a játéktervezők is elismerik, hogy – a pszichológia tudományát felhasználva – tudatosan alkalmaznak olyan eszközöket, amelyekkel elérhetik, hogy az, aki egyszer leül játszani, azt érezze, újra és újra le kell ülni, és ha már belekezdett, ne akarja abbahagyni. „Úgy nőttünk fel, hogy valódi LEGO-figurákkal és műanyag vagy ólomkatonákkal játszottunk a képernyőn felbukkanó figurák és virtuális katonák helyett. Többet használtuk a képzeletünket, mint manapság, az olvasás volt a ma videójátéka; ha a kalózok, a polgárháború vagy a repülőgépek érdekeltek, akkor a könyvtárban kellett keresgélni és olvasni ezekről” – mondja Sid Meier, kanadai játéktervező, számos világszerte népszerű videójáték tervezője.

Jó játéktól az addiktív játékig

A játéktervező azt mondja, kezdetben éppen ez volt az ő „piszkos kis titkuk”, hogy tudást, ismereteket rejtettek a játékaikba, mert tudták, hogy a srácok tulajdonképpen éhesek a tanulásra, ha az oktatást magát nem is szeretik. Hiszen abban, hogy valaki fejleszti magát, figyeli, hogyan fejlődnek a képességei rengeteg élvezet lakozik, legyen szó akár arról, hogy valaki egy játékban megismeri a Karibi térség térképeit, vagy azt, hogyan vezetett el egyik felfedezés a másikhoz a világtörténelem folyamán.

„A tanulás része kell, hogy legyen a jó videójátéknak: ismérve, hogy miután játszottál, kicsit többet tudsz, okosodtál ahhoz képest, mint amikor elkezdted. Kihívásokkal jár, nem passzív a tanulás folyamata, hanem nagyon is aktív” – mutatja be, milyen az, amikor egy játék elősegíti a fejlődést, és nem fordítja függőségbe a játékost. Meier azonban azok közé tartozik, aki arról is hajlandó beszélni, mi az, ami aztán órákra a képernyő elé ragasztja a gyerekeket – jellemzően a fiúkat, akik sokkal inkább érintettek a játékfüggőségben, mint a lányok – ahelyett, hogy a feladataikkal, sporttal vagy a barátaikkal foglalkoznának. A kulcs – Meier szerint – az ego, vagyis az éntudat táplálása. Ahogyan sok fejlesztő, sokáig ő is azt hitte, hogy az egyik legfontosabb tényező, hogy minél inkább valósághű legyen a játék. Vagyis az adott játék tele legyen olyan részletekkel, amelyek grafikusan, tematikusan is szinte élethűek. Azonban Meier hamar rájött, hogy nem ez a megfelelő megközelítés, önmagában az, hogy egy-egy játék, mondjuk, olyan volt, mintha valóban a kalózok között lenne a játékos a tengeren, nem mindig vezetett a játékosok elégedettségéhez. Amikor a valósághű részletek helyett elkezdett arra összpontosítani, hogy mi történik a játékos fejében, minden megváltozott.

Pszichológiai háttér a játékfüggőség mögött

Ahhoz, hogy megérthessük, milyen eszközökkel „nyúltak bele” gyakorlatilag a játékosok fejébe, érdemes megismerkedni egy kísérlettel, melyet két tudós végzett el patkányokkal. A két kutató, Thordike és Skinner megállapítása szerint azok a viselkedések, amelyeket pozitív megerősítés, azaz jutalom követ, később sokkal nagyobb valószínűséggel jelennek meg, mint azok, amiket negatív megerősítés, azaz büntetés követ. A kísérletben egy éhes patkányt vagy galambot beraktak egy dobozba, ami belül teljesen üres volt, egyedül egy pedált tettek bele, ez alá helyezték az etetőtálat. Az állat a dobozban körbejár, felfedezi azt, előfordul, hogy megnézi a pedált, és megnyomja. Ahányszor megnyomja az állat a pedált, egy kis adag étel hullik a táljába. Megeszi az ételt, majd nemsokára ismét megnyomja a pedált, tehát az étel megerősítésül szolgál a pedálnyomásra. A nyomkodás gyakorisága pedig drámaian megnő. A függőség alapú játékelemek többsége tulajdonképpen ebből az elvből fakad.

A sikeres játékért nem egyszer fizetnek

A videójátékok tehát a játékfejlesztők sokasodó tapasztalatai nyomán az idők során megváltoztak; míg amikor korábban eladtak egy játékot, a tervezőket nem különösebben érdekelte, hogy mennyi ideig játszanak vele az emberek. Ekkor még az számított sikernek, ha a vásárlók elégedettek voltak, és megvették a következő fejlesztést. Az iparág azonban elkezdett a fizetős alapú játékok felé haladni, amely folyton újabb és újabb költésekre sarkallja a játékost, azaz, mintha csak újra és újra megnyomná a patkány azt a bizonyos pedált. A játékokban a sikerhez szükség van bizonyos készségekre, időre, erőfeszítésre ahhoz, hogy egy-egy tételt megszerezzen a játékos, ennek pedig pénzben is mérhető, milliárd dolláros értéke van.

Játékok és „trükkök”

A különböző típusú játékok különböző trükkökkel operálnak, vannak kifejezetten egy-egy játékra jellemző technikák, amelyekkel a játékosokat újabb és újabb játékra, további menetekre, vásárlásra ösztönzik, gyakori, hogy ezek közül több is megjelenik egy-egy termékben.

Ha igaz a mondás, hogy a lényeg az időzítés, akkor ez hatványozottan igaz a játékokra. Az időtényező azoknál a típusú játékoknál a legfontosabb, ahol a játékmenet rövid, akár csak 30 másodperc, ám a cél, hogy ezen idő alatt a legmagasabb pontszámot érje el a játékos. Ilyenkor aztán nyilvánvaló, hogy folyamatosan új játékba kezd a delikvens, mondván: „csak fél perc az egész”. Végül a fél percekből akár órák is lehetnek. Ilyen játék többek között a gyémántgyűjtögetős Bejeweled Blitz is, de hasonló elven működnek a szókeresők, ahol a játékos egyedül is játszhat, de versenghet online a többiekkel is.

Ha már pontszám, akkor a legmagasabb pontszám külön tényezőként is megállja a helyét, a fenti két játék esetében is igaz, hogy sokszor azért térnek vissza a játékosok, hogy megdöntsék a saját rekordjukat, illetve túlszárnyalják a többiekét.

Mióta megjelentek a közösségi médiacsatornák, gyakorlatilag az egyik legmasszívabb csapdát jelentik a játékfüggőségben. Mivel a játékosok napról napra szembesülnek azzal, hogy az ismerőseik milyen eredményeket érnek el, ezért ők sem akarnak lemaradni, ha netalán jobbak, mint a többiek, akkor az lesz az ösztönző erő, hogy ők nem maradhatnak le. A legjobb példa erre a Farmville, ahol a fejlesztők eleve olyan jutalmazási rendszert dolgoztak ki, amiben a kapcsolatok építése plusz pontokkal jár, de még egy sor olyan eszközzel élnek, amelyek erősítik a függőséget. Nem véletlen, hogy ez a játék hőskorában a 2010-es évek elején százmilliós aktív játékosállománnyal bírt…

A plusz pontok, azaz a jutalmazás ma a legtöbb játékban megtalálható elem; ráadásul annak érdekében, hogy még inkább érdekeltté tegyék a játékost abban, hogy ne hagyja abba a játékot, ezek a bónuszok sokszor előre nem látható módon érkeznek. Itt kapcsolódik a videójáték-függőség egyébként a szerencsejátékhoz – és melyik szülő szoktatná rá szívesen a gyerekét a szerencsejátékra –, hiszen tudható, hogy ha folytatódik a játék, akkor esetlegesen beeshet némi jutalom – a játéktól függően – vagy egy újabb pálya, esetleg némi szupererő, extra páncélzat, illetve bármi egyéb formájában.

A legnagyobb csapda minden játékos számára, hogy látszólagos megnyugvást hozhatnak az ismétlődésre építő fejlesztések. Elég, ha csak a legismertebb ilyen játékot, a Tetrist említjük, erről szinte mindenkinek van élménye. Ilyen ismétlődő, faék egyszerűségű játék az Angry Birds is, ahol az egyes szintek lassanként épülnek egymásra, miközben maga a struktúra ugyanaz minden szinten.

A játékok egy fajtája jellemzően a karakterek irányítására fókuszál, ilyen a klasszikus Mortal Combat-játék is. Ebben a durva, verekedős, harcos játékban a gombok nyomkodásának különböző kombinációjával lehet mozgatni a karaktereket, és a játékos elégedettségét egyre fokozza, ahogyan egyre több gombnyomási kombinációval, egyre többféle mozgást tud előidézni.

A már említett Sid Meier egyik leghíresebb stratégiai videójáték-sorozata a Civilization, amelyben a világ legjelentősebb civilizációinak történelmét írhatjuk újra, egészen i. e. 4000-től.

A jutalmazás – országok megszerzése, kereskedelem kiépítése, diplomáciai kapcsolatok kialakítása stb… – itt olyan erős motivációt jelent, hogy a játékosok inkább nem alszanak éjszaka, és pihenés nélkül indulnak munkába. Azt kérik a játékosoktól, hogy olyan civilizációt építsenek, ami kiállja az idő próbáját és miközben ezen dolgoznak, nem számít már az idő, csakis a cél.

A WOW, azaz a World of Warcraft nagyszerű példája annak, hogyan lehet beszippantani a játékosokat. A játék fejlesztőinek fő koncepciója az volt, hogy mindenki átélje a sikerélményt, a világot, amiben nincs frusztráció, csak javarészt sikerélmény és ajándékok, a feladatok pedig néhol viccesek és megnyugtatóan ismétlődők. A WOW-ot fejlesztő Blizzard-cég semmit nem bízott a véletlenre, és komplett pszichológusi gárdát alkalmazott, hogy már az előtervezési szakaszban, amikor a játék mechanikájának tervezése zajlik, megtalálják az úgynevezett addikciós pontokat, és úgy építsék be a játékba, hogy az ő szempontjukból a lehető leghatékonyabb legyen.

Mindenképpen függőséget okoz?

A tényezők felsorolása után hadd emlékeztessünk korábbi cikkünk állításaira:

„De vajon ténylegesen milyen eséllyel lesz valakiből online-játékfüggő, aki szeret ezzel foglalkozni, és napi szinten valamilyen játékot játszik? A szakértők szerint a játékfüggőség az online játékosoknak csak kis hányadát érinti.”

 

Forrás: https://hogyanmondjamelneked.hu/jatekfuggoseg/2018/01/24/mitol-addiktivak-a-videojatekok